A demográfiai helyzet romlása miatt "újra kell indítani" a népesedéspolitikát Oroszországban - hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki kedden Moszkvában egy sor intézkedést hirdetett meg a népességfogyás megelőzése érdekében.
Szerző(k): Szepesi AnitaBefejeződött a nyomozás Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselőjének büntetőügyében - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hétfőn az MTI érdeklődésére.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA jövő év elején furgonokat kezd gyártani oroszországi üzemében a PSA-csoport, amely azt tervezi, hogy megháromszorozza eladásait az Európán kívüli piacain.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMagyarország gazdasági növekedése a közelében sem volt tavaly az észak-koreai GDP bővülésének, ám idén a sztálinista rezsim uralma alatt lévő országnak jóval nehezebb pályán kell futnia. Kína keménykedik szövetségesével, amit vélhetően nem kompenzál, hogy Oroszország nem sokat finnyáskodik.
Szerző(k): Komócsin SándorA 47 országot tömörítő szervezet kész lenne feloldani az ukrajnai agresszió miatt Oroszországra kivetett szankciókat amiatti félelmükben, hogy Moszkva kiléphet a vezető európai demokráciapárti nemzetközi szervezetből. Az oroszokban meglehet a szándék: 33 millió eurót nem fizettek be a közös büdzsébe - írja a Financial Times.
Szerző(k): Szabó DánielAz orosz kormány olyan törvényjavaslatot tervez a parlament elé terjeszteni, amelynek értelmében a jövőben le kell választani a boltokon belül a szeszes italt árusító részlegeket - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielBorisz Tyitov vállalkozási ombudsmant jelölte a jövő márciusi orosz elnökválasztásra vasárnap az általa vezetett Növekedés Pártjának szövetségi politikai tanácsa - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA döntő selejtezőcsoportjainak sorsolási ceremóniájával végső fázisába érkezik az oroszországi focivébé előkészítése, ami rávilágít arra, mekkorát tévedett Vlagyimir Putyin orosz államfő, amikor úgy vélte, kitűnő reklám lesz országának (és neki) a világ legnézettebb sporteseményének megrendezése.
Szerző(k): Komócsin Sándor