Pistorius: Nem túl mámorító a német harckocsigyártás helyzete
Németország a korábbi ígéreteivel ellentétben csak fél Leopard 2-es harckocsikból álló zászlóaljat tud küldeni az Ukrán Fegyveres Erőknek.
Pistorius: Nem túl mámorító a német harckocsigyártás helyzete
Németország a korábbi ígéreteivel ellentétben csak fél Leopard 2-es harckocsikból álló zászlóaljat tud küldeni az Ukrán Fegyveres Erőknek.
Ukrajna állítólag nagyszabású offenzívára készül
Ukrajna néhány hónapon belül készen áll az ellentámadás megindítására - mondta az ukrán védelmi miniszter. Minden a nyugati felszereléseken múlik.
Moszkvába készül Ferenc pápa, a béketervét vitatná meg Putyinnal
Az Oroszország és a Nyugat közötti európai konfrontáció békés rendezésére vonatkozó tervét szeretné megvitatni Ferenc pápa Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Ferenc pápa ennek érdekében Moszkvába is kész elmenni.
Moldova lezárta a légterét
Moldova kedden ideiglenesen lezárta légterét, egy nappal azután, hogy a kelet-európai ország elnöke, Maia Sandu azzal vádolta meg Oroszországot, hogy kormánya megbuktatására készül.
Elemzés: nagy erősödés elé nézhet a forint
Néhány hete kulcsfontosságú szinten jutott át a forint, majd rövid időre úgy tűnt, mégsem sikerül a kitörés. Végül nem tévedett a grafikon.