Áttörést érhetett el az ukrán sereg: átkeltek a Dnyeperen
Az ukrán csapatok már legalább egy hete kialakították állásaikat a Dnyeper keleti, vagyis bal partján, és ott rendszeres bevetéseket hajtanak végre.

Ez is ritka: Putyin bizalmasának fia vonult a frontra
Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtószóvivőjének fia megerősítette, hogy a Wagner-csoport tagjaként vonult harcolni az ukrán frontra. Nyikolajt az oroszok állítólag már ki is tüntették ezért.
A spanyolok addig támogatják Ukrajnát, „ameddig csak szükséges”
Spanyolország napokon belül hat Leopard-2 A4 típusú harckocsit küld Ukrajnának az előzetesen megígért tízből – jelentette be a spanyol külügyminiszter.
Az orosz külügy szerint tömegesen utasítják ki Németország a diplomatáikat
A moszkvai külügyminisztérium szombati közlése szerint Németországban döntés született arról, hogy tömegesen kiutasítanak orosz diplomatákat.
Zelenszkij majd kicsattan örömében, meghívták a NATO-csúcsra
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részt vesz a NATO júliusi csúcstalálkozóján Vilniusban – jelentette be Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, miután egy nappal korábbi kijevi látogatásán meghívta az ukrán elnököt.