Már azon gondolkodunk, hogy a jövő hét közepén meglesz-e a négymillió beoltott - mondta Orbán Viktor kormányfő a közrádióban.
Szerző(k): Domokos LászlóMagyarországon már három és félmillió embert oltottak be - adta hírül Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán péntek reggel.
Szerző(k): Domokos LászlóOrbán Viktor a WHO európai igazgatójával egyeztetett - derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.
Szerző(k): Szász PéterOrbán Viktor szombaton késő délután kiposztolta a "vakcinométert", amely szerint már 3,25 millió honfitársunk már be van oltva.
Szerző(k): Szepesi AnitaOrbán Viktor pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik protokolljára hivatkozott, amikor arról beszélt, hogy miért döntöttek a hétfői iskolanyitás mellett. Csakhogy a Népszava szerint a nemzetközi szervezetnek nincs olyan protokollja, ami ilyet javasolna. A Miniszterelnökség pedig nem árulta el a lapnak, hogy pontosan mire is gondolt a miniszterelnök. Frissítés: a cikk megjelenése után a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) jelezte, hogy fogalmazott meg ilyen ajánlást az egészségügyi szervezet és az UNICEF.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaOrbán Viktor miniszterelnök pénteki rádióinterjújában egyebek mellett beszélt az oltásellenesek elleni fellépésről is, valamint előrejelzést adott arra vonatkozóan, mikor lehet túl a magyar társadalom a koronavírus-járvány jelenlegi szakaszának nehezén.
Szerző(k): EconomxÁprilisban jegy és bérlet nélkül utazhatnak az alsósok a helyközi járatokon - jelentette be csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az alsó tagozatosok és az óvodások számára megnyílik a helyi oktatás április 19-én. Ha valaki már vett bérletet, díjmentesen kérheti a vételár visszatérítését április 26-ig.
Szerző(k): Szabó DánielOrbán Viktor ma délutáni rendkívüli bejelentésére, mely szerint hamarosan nyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) máris jelezte: készülnek a nyitására - jelentette az MTI.
Szerző(k): Szabó M. István