Valószínűtlen, hogy az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina okozta a trombózist annál a néhány embernél, akiknél a beoltás után észleltek vérrögképződést - közölte pénteken a holland gyógyszerügynökség (CBG), miután a dán kormány előző nap úgy döntött, hogy elővigyázatosságból felfüggeszti az oltóanyag alkalmazását.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Danubia Pharma közvetítőcégtől kétszer annyiért vette a magyar kormány a Sinopharm-vakcinákat, mint amennyiért Kínától megszerezhette volna. Néhány napja például Szenegál 200 ezer adagot kapott Kínától 3,8 millió dollárért, azaz adagonként 19 dollárért. Az Orbán-kormány 30 eurót fizetett adagonként a zűrös hátterű cégnek - írja Facebook-oldalán Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA március elején kialakult oltási káoszról csak annyit tudni, hogy a kórházakat irányító új központi szervezet, az OKFŐ irányította az akciót. A kormány döntése alapján 2020 végén hozták létre ezt a szervezetet a kabinet legendás átszervezéseinek sorában.
Szerző(k): Komócsin SándorA koronavírus ellen Kubával közösen fejlesztett oltóanyag érkezett csütörtökön Iránba - adta hírül az iráni Élelmiszer és Gyógyszer Ügynökség.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Emberi Erőforrások Minisztériuma tájékoztatójából kiderült, hogy a kormány nem szándékozik beoltani a pedagógusokat a tavaszi szünet alatt, hogy megfékezze a járvány terjedését az iskolákon és óvodákon keresztül.
Szerző(k): Komócsin SándorAz amerikai Novavax cég oltóanyaga a kezdeti vírus ellen 96 százalékban véd, a brit mutáns ellen 86 százalékos biztonságot ígér.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNincs ok felfüggeszteni az AstraZeneca gyár koronavírus elleni oltóanyagát Franciaországban - mondta csütörtökön Olivier Véran egészségügyi miniszter a járványhelyzetről tartott heti sajtótájékoztatóján. Ausztriában továbbra is oltanak az AstraZeneca gyár koronavírus elleni vakcinájával - erről döntött csütörtökön - a tartományokkal és szakértőkkel folytatott hosszas tanácskozás után - az osztrák szövetségi egészségügyi hivatal (BASG), a Nemzeti Oltási Tanács és az egészségügyi minisztérium.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA teljes lakosság majdnem fele, 46 százaléka szeretné beoltatni magát - derül ki a legfrissebb KSH-felmérésből.
Szerző(k): Csernátony Csaba