FFP2-es maszk kell az omikron ellen Magyarországon egy szakértő szerint
Pusztai Erzsébet immunológus szerint akik két kínai vakcinát kaptak, azoknak a harmadik és negyedik oltásnál korszerű vakcinát kell adni.

A kötelező védettségi igazolványok értelmet kaptak
Egy friss tanulmány szerint, az oltási igazolványok bevezetése Európa-szerte pozitív hatással volt az oltásfelvételre, csökkentették a kórházak leterheltségét, és még a gazdasági mutatókat is jelentősen befolyásolták.
Erre elég a negyedik oltás egy izraeli tanulmány szerint
Jelentősen megemeli ugyan az antitestek számát a negyedik Covid-19 elleni védőoltás, azonban ez nem elegendő arra, hogy hatásos védelmet biztosítson a fertőzés ellen is - derül ki egy frissen publikált izraeli tanulmányból.
Kezdenek kirajzolódni a járvány titkai
Utólag nehéz megítélni, hogyan kellett volna kezelniük a világ országainak a koronavírus-járványt, mert számos egyedi tényező befolyásolta az intézkedések hatását.
Megérkeztek a legfrissebb magyar járványügyi adatok
Keddre virradóra 6851 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 355 084 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 94 beteg.