Szlovákiában már a legkisebbeket is lehet oltatni Covid ellen
Az elmúlt hetekben emelkedést mutatott az új fertőzések száma, ezért már a 12 éven aluliak számára is lehetővé teszik az oltás felvételét.
Szlovákiában már a legkisebbeket is lehet oltatni Covid ellen
Az elmúlt hetekben emelkedést mutatott az új fertőzések száma, ezért már a 12 éven aluliak számára is lehetővé teszik az oltás felvételét.
WHO: idén felejtsük el a harmadik oltást
Az Egészségügyi Világszervezet vezetője felszólította a nagy mennyiségű koronavírus elleni vakcinával rendelkező gazdag országokat, hogy az év végéig tartózkodjanak a harmadik, úgynevezett „booster” oltásoktól.
A nem oltottakat oltatlan orvosok kezeljék?
Szerbiában felpörgött a koronavírus-járvány, amit az egyik ismert szakértő azzal magyaráz, hogy az emberek nyáron nem tartották be a biztonsági szabályokat. Éppen ezért ezek szigorúbb ellenőrzését javasolja.
Mérföldkő: a britek több mint 80 százaléka már mindkét oltási dózist megkapta
Meghaladta a 80 százalékot Nagy-Britanniában azoknak az aránya, akik a koronavírus elleni oltások mindkét adagját megkapták. Az eddig beadott első és második oltási adagok együttes száma közelít a 92 millióhoz.
Könyörtelen módon szorítanák rá az oltásra az embereket egy ukrán nagyvárosban
Új rendeletekkel próbálja rávenni városa lakóit a Covid-19 elleni oltás felvételére nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk város polgármestere: ezúttal arra adott utasítást, hogy ne kapják meg a kezeléshez nyújtott anyagi támogatást azok, akik nem oltatták be magukat és megbetegednek a koronavírustól - számolt be kedden az UNIAN hírügynökség.