Három olyan tényező találkozik a romániai sertéstenyésztésben, ami a sertéshús árának jelentős emelkedéséhez vezet. Ezek egyike a sertéspestis hatása, és ez a kór újra átfertőzheti a disznóállományt.
Szerző(k): Komócsin SándorEljött az igazság pillanata a vállalatoknak, miután többségük hosszú távú energiaszállítási szerződésének köszönhetően most szembesül azzal mennyivel kell többet fizetnie a gázért és az áramét a következő időszakban.
Szerző(k): Komócsin SándorSzerbia ideiglenes kormányának pénzügyminisztere elégedett a minimálbér emelésével, úgy véli, hogy azt nem az inflációval kell párba állítani, mivel nem szociális juttatás, hanem a tíz évvel ezelőtti minimálbérrel.
Szerző(k): Komócsin SándorOktóberben eljön az igazság pillanata az önkormányzatok számára, a megugrott rezsi miatt a szegényebbekre csőd vár, ha az állam nem dob nekik pénzügyi mentőövet, a gazdagabbaknak pedig durva takarékossági intézkedéseket kell bevezetniük.
Szerző(k): Komócsin SándorHamarosan a társasházak is szembesülni fognak a közös helyiségek, liftek megugrott energiaköltségével, illetve már szembe kerültek azzal a problémával, hogy a házaknak dolgozó mesterek, takarítók nem tudnak katázni.
Szerző(k): Komócsin SándorElbocsátások kezdődtek a vendéglásban, mert a megugró rezsiszámlák miatt százával zárnak be a vendéglátó helyek. Nagyobb a visszaesés, mint a koronavírus-járvány alatt, több tíz ezren kerülhetnek az utcára.
Szerző(k): Komócsin SándorA korábban várt 2,5 százalékos növekedéssel szemben midössze 1,6 százalékkal emelkedhet a német GDP, jövőre pedig negatív eredmény várható.
Szerző(k): Csernátony CsabaA vállalatok legalább fele, vagy inkább kétharmada kétségbeejtő helyzetbe kerülhet a következő hónapokban, miután lejár eddigi áram- és gázvásárlási szerződése, amelyben még elfogadható áron kapta az energiát, és hirtelen sokszoros drágulással kerül szembe.
Szerző(k): Komócsin Sándor