A világon rendelkezésre áll elegendő mennyiségű légvédelmi rendszer ahhoz, hogy garantálni lehessen az orosz terror kudarcát – mondta az ukrán elnök a németországi Ramsteinben.
Szerző(k): Horváth TiborA magyarok által is sűrűn lakott München belvárosában újabb terorrtámadásra tett kísérletet egy Ausztriából érkezett, radikális iszlamista. Az izraeli főkonzulátus elleni merénylet előtt ugyan likvidálták a lövöldözőt, ám Németország követeli a felelősségre vonást, mivel a szomszédjukban már nem volt ismeretlen az elkövető.
Szerző(k): Thurzó KatalinA német környezetvédelmi ügynökség pénteken bejelentette, hogy visszautasította az olajtársaságok 215 ezer tonna CO2-kibocsátásra vonatkozó szén-dioxid kvótáit a Kínában folyó klímaprojektekkel kapcsolatos csalás gyanúja miatt.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraNem akárhogyan szeretné az elektromos autókra való átállást elősegíteni a német kormány.
Szerző(k): Z. B.A júliusi ipari termelés az egy évvel korábbitól 5,3 százalékkal maradt el a júniusi 3,92 százalékos éves csökkenés után.
Szerző(k): K. O.Nagy a vita az Európai Központi Bankon belül, hogy a szeptemberre várt kamatcsökkentés után hogyan tovább. A további vágás mellett érvelők attól tartanak, hogy ha későn lépnek és keveset, recesszió köszönt be Európában, ugyanakkor a héják az infláció újbóli elszabadulásától tartanak.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Volkswagennek egy, talán két éve van arra, hogy csökkentse a kiadásait – mondta szerdán az autógyártó pénzügyi vezetője, aki egy feszült légkörű gyűlésen próbálta meggyőzni a dolgozókat, hogy támogassák a mélyreható költségcsökkentési terveket, beleértve a németországi gyárbezárásokat is.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraAz új megrendelések hiánya miatt augusztusban jelentősen romlott az üzleti hangulat a németországi autóiparban.
Szerző(k): Gulyás Ábel