Egyre többen készülnek tudatosan a nyugdíjas éveikre, sokan az elmúlt években döntöttek úgy, hogy elkezdenek félrerakni. Állami nyugdíjban viszont ma már senki sem bízik.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanBajba került a lengyel kormány a tavaly bevezetett nyugdíjreform miatt, pedig csak ősszel élhetnek először az emberek azzal a lehetőséggel, hogy a korábbinál hamarabb vonulnak vissza. Komoly összeget ígérnek azoknak, aki vállalják, hogy tovább dolgoznak.
Szerző(k): Barabás JúliaMegkérdeztük az utca emberét arról, hogy a jelenlegi árak mellett, mekkora nyugdíjjal tudna kényelmesen elélni, illetve mire költené azt. Egy biztos: nem kicsiben gondolkodik a magyar.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA kormány számára fontos az idős emberek hétköznapi biztonságának megteremtése, a gondozásra szorulók segítése. Ennek biztosítása érdekében a kormány hat év alatt 40 százalékkal bővítette a házi gondozásban részesülők körét, és megduplázta a gondozók létszámát - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanVan különbség a vállalkozók és az alkalmazottak nyugdíjas évekhez való hozzáállásában – állapította egy 15 országra kiterjedő kutatás.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanKét hónap átlagában 2,25 százalékkal emelkedett egy év alatt a nyugdíjas kosár szerint számolt infláció, vagyis eddig ráfizetnek a nyugdíjasok, mivel év elején 1,6 százalékkal emelkedett csak a járandóságuk. Novemberben azonban jöhet a pótlólagos kiegészítés - kalkulált az mfor.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKomoly jövedelmi visszaesésre számítanak a magyarok nyugdíjba vonuláskor, többségük úgy véli, hogy nem is lesz elég a megélhetéshez - derül ki a Groupama Biztosító kutatásából.
Szerző(k): Szász PéterTöbb a nyugdíjas feketemunkás, mint gondolnánk. Az álláskereső portálokon számos nyugdíjasoknak szóló álláshirdetés jelenik meg - a hrportal.hu most utánanézett, mi rejlik a hirdetések mögött. Jó néhányat felhívtak közülük, így kiderült, hogy gyakori, amikor feketén vagy szürkén foglalkoztatják az idős embereket.
Szerző(k): K. Kiss Gergely