Az év első negyedében megállt a nyugdíjrendszerbe belépők száma, sőt a nyugdíjasok száma, ha csak kis mértékben is, de csökkent. Ez utóbbi a beinduló korhatáremelés következménye. A nyugdíjak messze az infláció felett emelkedtek, a legnagyobb összegű nyugdíjat továbbra is a volt fegyveres dolgozók kapják.
Szerző(k): Papp ZsoltNémetországban a törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken elfogadta a kormány nyugdíjreform-javaslatát. A konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció eddigi legdrágább vállalkozását gazdasági érdekképviseletek és nyugdíjszakértők is bírálják.
Szerző(k): MTILeszállítják a nyugdíjra jogosultak egy részének nyugdíjkorhatárát Németországban, kevesebb mint fél évtizeddel azután, hogy két évvel megemelték az általános korhatárt.
Szerző(k): EconomxA Fidesz szerint a szocialisták csak választási kampány idején és ellenzékben tartják fontosnak a nyugdíjak megvédését, kormányzásuk idején viszont az összeomlás szélére sodorták a nyugdíjrendszert. Az MSZP ésszerű nyugdíjrendszert szeretne.
Szerző(k): MTIA magyar munkavállalók átlagosan 57 éves korukig szeretnének dolgozni, ennek ellenére azt gondolják, hogy 66 évesen is kénytelenek lesznek munkába járni. Globális szinten optimistábbak az emberek, háromszor annyian bíznak a 60 éves kor előtti nyugdíjazásban, mint Magyarországon.
Szerző(k): EconomxJelentősen nőtt az időskorúak foglalkoztatottsága a 1999-2013-as időszakban – ezzel büszkélkedik a kormány a Brüsszelnek benyújtott konvergenciaprogramban. Ebből az is kiderül, hogy az idén kezdődő korhatáremelés foglalkoztatási hatásait tönkre vágja a 2012-ben bevezetett női korkedvezmény.
Szerző(k): Papp ZsoltAz MSZP szerint úgy néz ki, hogy a jelenlegi mértékű nyugdíjakra nincs elegendő pénz az államkasszában és a Fidesz-kormány nem sokáig teheti meg, hogy nem vesz erről tudomást. Ezt Korózs Lajos, az ellenzéki párt országos elnökségi tagja mondta szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Szerző(k): MTIAz amerikai átlagemberek legnagyobb félelme személyes pénzügyi helyzetükkel kapcsolatban, hogy nem rendelkeznek majd elegendő megtakarítással ahhoz, nyugdíjba tudjanak menni - derül ki a Gallup friss felméréséből.
Szerző(k): Economx