Erős, 1 százalékot megközelítő csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék szerdán a globálisan kedvezőtlen hangulatban.
Szerző(k): Szepesi AnitaTúlnyomórészt emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn, a bányaipari részvények árfolyamát megdobta a nyersanyagok drágulása, a ciklikus részvényekét pedig a gazdaságok újranyitását és a laza monetáris politikát övező optimizmus húzta felfelé.
Szerző(k): Szász PéterAz EU keleti partnereinek is juttatna 1,5 millió koronavírus-elleni vakcinát azután, hogy a nyugat-balkáni országok járványkezelését 651 ezer adag Pfizer-vakcinával támogatta - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős EU-biztos. Ebben a kezdeményezésben Lengyelországot Magyarország is fogja segíteni.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEmelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön, a befektetők a vállalati gyorsjelentésekre és az angol jegybank új pénzügypolitikai jelentésére figyeltek. Az előzetes adatok szerint a londoni FTSE-100 mutató 0,50 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,21 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,28 százalékos, a madridi IBEX 0,19 százalékos, a milánói FTSE MIB pedig 0,17 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterJelentős erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
Szerző(k): Szepesi AnitaPár pontos elmozdulásokkal, vegyesen nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterVegyes indexekkel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterTúlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn, miután délután a gyengébb New York-i nyitás és az erősödő devizák visszafogták a gyorsjelentési szezon erős startját övező optimizmust.
Szerző(k): Szepesi Anita