Ezért emelné a béreket a kormány
A kormány az ország versenyképességét kívánja növelni a járulékok csökkentésével és a tervezett béremelésekkel - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1-en péntek este.
Ezért emelné a béreket a kormány
A kormány az ország versenyképességét kívánja növelni a járulékok csökkentésével és a tervezett béremelésekkel - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1-en péntek este.
Trükközik a kormány a nyugdíjemeléssel
A kormány továbbra is 0,9 százalékos inflációval számol 2017-re, így januárban épp ekkora nyugdíjemelésre számíthatnak az érintettek, miközben a jövő évi infláció ennek többszöröse lesz.
Kiderült, mennyit kap az államtól az online kassza megvásárlásához
Kasszánként 50 ezer forint állami támogatást kaphatnak 2017. január 1-jétől az online pénztárgépek alkalmazására újonnan kötelezett vállalakozások a gazdasági tárca rendelete szerint, amely kedden jelent meg a Magyar Közlönyben.
A vártnál lassabban bővült a magyar gazdaság
Az előzetes statisztikai adatok szerint a harmadik negyedévben - a második negyedéves 2,8 után - csak 2 százalékkal nőtt a gazdaság az előző év hasonló időszakához képest. A bővülés húzóereje a mezőgazdaság és a szolgáltatások voltak.
Így kaphat az államtól könnyedén havi 50 ezret
Tudta, hogy ha hiányszakmát tanul, akár havi 50 ezer forintot is kaphat az államtól? Nemrég kiderültek, hogy jövőre mely képzések a támogatottak. Nem, az informatikus nincs köztük, ugyanis az állítólag nem hiányszakma - legalább is a magyar állam szerint.