A csongrádi főügyészség általános forgalmi adóra (áfa) elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség pedig korrupciós bűncselekmények miatt folytat nyomozást olyan ügyekben, amelyek információink szerint köthetők Balogh Sándor üzletemberhez, a budapesti vizes vb volt gazdasági igazgatójához, akit immár tíz hónapja köröznek. A korrupciós ügyben tavaly májusban őrizetbe vettek három személyt, köztük egy pénzügyőr őrnagyot és egy nyugállományú rendőrt. Baloghot befolyás vásárlásával is gyanúsítják.
Szerző(k): Domokos ErikaKözszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma (KVKF) néven háromoldalú konzultatív, véleményező és javaslattevő fórumot alapított hétfőn 16 szervezet - sorukban szakmai szövetségek, érdekképviseletek és minisztériumok - adta hírül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAzért kellett visszavonni Nemzeti E-Mobilitási Platform kialakítására kiírt közbeszerzést mert a szaktárca nem tudta időben befejezni a kapcsolódó jogszabály egyeztetését - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből.
Szerző(k): Németh GézaEgy korábbi kijelentésével akaratán kívül „bliccelési tippet” adott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára az autópályán közlekedőknek.
Szerző(k): Szász PéterA Millenáris tízmilliárdos parkjának kivitelezésében is részt vevő Garage Kft. építheti fel fővállalkozóként - egyedüli ajánlattevőként, nettó hárommilliárd forintért - a református egyház új iskoláját Fehérgyarmaton. A beruházást az állam finanszírozza.
Szerző(k): Domokos ErikaElegendőek a gáztartalékok a téli hónapokra, a tárolókban 4,3 milliárd köbméter, a biztonsági készletben 1,2 milliárd köbméter gáz áll az ország rendelkezésére - közölte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.
Szerző(k): Domokos ErikaKifizette egykor a Ticket Express utalványokat forgalmazó francia Edenredet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A francia étkezésicsekk-forgalmazó kiebrudalása a magyar csekkpiacról eddig 10,1 milliárd forintba került az adófizetőknek, ám újabb kártérítések is jöhetnek még - tudta meg a Zoom.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgymásnak látszólag ellentmondó kijelentést tett a Belügyminisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azzal kapcsolatban, hogy ki építette a déli határra felhúzott okoskerítést. Kiderült: a belügynek igaza volt, az NFM cégét bízták meg, de ők lepasszolták a munkát egy fideszes politikus cégének - írta meg az Index.
Szerző(k): Szabó DánielMár elérhető a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium háztartási nagygépcsere programjának pályázati oldala. Az Otthon Melege Program keretében hűtő- és fagyasztó készülék, mosó- vagy mosó-szárítógép szerezhető be a bolti árnál 25-45 ezer forinttal olcsóbban a programban résztvevő üzletekben. A vissza nem térítendő támogatás iránti kérelmeket augusztusban lehet majd benyújtani.
Szerző(k): K. Kiss Gergely