Decembertől nem lesz kibúvó: dresszkódot vezetnek be a munkahelyeken
Az intézkedés célja erősíteni a kormányablakok egységes megjelenését és annak professzionális arculatát.
Decembertől nem lesz kibúvó: dresszkódot vezetnek be a munkahelyeken
Az intézkedés célja erősíteni a kormányablakok egységes megjelenését és annak professzionális arculatát.
Majdnem két és fél ezer önkormányzat kapott pénzt szociális tüzelőanyagra
A szaktárca 5 milliárd forintot osztott szét e célra.
Új csodafegyvert vet be a kormány, bejelentették a csapásirányokat
Mesterséges intelligencia bevonásával hajt végre gazdaságfejlesztést a kormányzat, ez a terület a négy csapásirány egyike, ahol bevonják a modern technológiát – ismertette a kormányzati terveket hétfőn az AI Summit 2024-es konferencián Navracsics Tibor. A közigazgatási és területfejlesztési miniszter az eseményen bejelentette a Dél-Dunántúli térségfejlesztési programot, és beszélt arról is, hogy leváltható lesz-e valaha a hagyományos Kormányablak.
Navracsics Tibor: Kell egy középút, hogy a fejletlen térségek felzárkózhassanak
A területfejlesztés kiegészítő motorja lehet a versenyképesség fejlesztésének és a gazdasági növekedésnek - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a 62. Közgazdász-vándorgyűlés nyitó plenáris ülésén csütörtökön Nyíregyházán.
Hatalmas beruházást jelentett be a Lidl, teljesen felbolydul a környék
A logisztikai központ építésével a kiskunsági régióban több mint 400 új munkahely jön létre.