A belorusz rendőrállamból eltűntek a józan hangok, nincs aki a rezsim túlélési reflexeivel szemben a nemzeti érdeket képviselhetné, Alekszandr Lukasenko a nép elnyomásával politikai apátiát épít ki. A vasárnapi karhatalmi gépeltérítés egy olyan új eszköz, amely egyértelmű üzenet a Nyugatnak: nem lesz már konszolidáció.
Szerző(k): EconomxKomolynak tekinthető bázisa az orosz ellenzéknek vélhetően csak Moszkvában és Szentpéterváron van, ám úgy tűnik, hogy az ott élők is feladták a regnáló rezsimmel szembeni ellenállást. Legfeljebb passzivitásukkal jelezhetik, hogy nem tetszik nekik a rendszer.
Szerző(k): Barabás JúliaAz orosz főváros lakosságának körében az elmúlt két év alatt 15 százalékra csökkent a szavazási hajlandóság a kormányzó Egységes Oroszország pártra. A biztos pártválasztók esetében ez az arány 28 százalék - derült ki a Jurij Levada Független Elemzőközpont hétfőn nyilvánosságra hozott felméréséből.
Szerző(k): K. Kiss GergelyOroszország még mindig mintegy 100 ezer katonát állomásoztat az ukrán határ közelében és az elcsatolt Krímben - közölte kedden Ivan Bakanov, az ukrán állambiztonsági szolgálat (SBU) vezetője szerdán. Moszkva a hónap elején ígérte meg, hogy véget vet az általa hadgyakorlatnak nevezett csapatösszevonásnak, de a korábbi jelentések alapján nem történt semmi változás.
Szerző(k): Szabó DánielÁtalakította az orosz jegybank az orosz arany- és devizatartalék szerkezetét. Az aranynak és a jennek jelentésen emelték látványosan az arányát, melynek eredméyeként tavaly harmadával csökkent a jegybank vesztesége - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánFolyamatos munkaszünetet rendeltek el május 1. és 10. között Oroszországban, hogy megszakítsák a járvány terjedésének láncolatát.
Szerző(k): Domokos ErikaOroszországban országos szinten gyakorlatilag az előző heti szinten maradt az elmúlt hét nap alatt diagnosztizált új koronavírusos fertőzések száma, Moszkvában viszont immár hatodik hete mutattak ki növekedést - írja az MTI a TASZSZ hírügynökség nyomán.
Szerző(k): Szász PéterCsehország további orosz diplomatákat utasít ki, miután Oroszország nem teljesítette Prága azon követelését, hogy csütörtök délig engedélyezze a Moszkvából kiutasított cseh diplomaták visszatérését munkahelyükre - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna