Rendezvényközpontot vett a magyar állam
Április végén bezár a Syma rendezvény- és kongresszusi központ, a magyar állam ugyanis megvásárolta azt a Puskás stadion átépítése és az olimpiai pályázat miatt.
Rendezvényközpontot vett a magyar állam
Április végén bezár a Syma rendezvény- és kongresszusi központ, a magyar állam ugyanis megvásárolta azt a Puskás stadion átépítése és az olimpiai pályázat miatt.
Lázár János saját kézbe vette a műkincsügyet
Hiába próbálták megakadályozni, lassítani vagy blokkolni a restitúciós folyamatot a múzeumok és az állami vagyonkezelő szervezet, hamarosan döntés születhet a magyar állam által évtizedekkel ezelőtt \"elzabrált\" műkincsek visszaadásáról. A jogosulatlanul visszatartott értékekről ugyanis immár a Miniszterelnökség vezetője, Lázár János határoz. Öt jelentős ügyben várható döntés a közeljövőben - tudta meg a Napi.hu.
Titokzatos telekomcégé lesz az értékes állami telek?
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. elektronikus árverésén holnap estig lehet licitálni egy 2,5 milliárd forintos XI. kerületi telekre. A Magyar Nemzet forrásai szerint azonban a meccs már eldőlhetett.
Miért támadta meg az MNV az FHB Jelzálogbank tőkeemelését?
Az MNV Zrt - jegyzési elsőbbségre hivatkozva - miért indított jogi támadást az FHB Jelzálogbank Nyrt. tőkeemelése, közvetve az azt megvalósító takarékszövetkezeti szektor ellen - teszi fel a kérdést a Portfolio.hu.
Úszik az adósságban a magyar milliárdos cége - mit lép az állam?
A horvát szállodákat és kikötőket üzemeltető - többmilliárdos adósságot cipelő - Vitézy-cégek magyar állami átvilágítása még nem zárult le, a cégekkel kapcsolatos esetleges befektetésről nincs döntés - derül ki Seszták Miklós fejlesztési miniszter írásos válaszából.