A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa márciusi kamatdöntő ülésén tovább emelte az alapkamatot, amelynek mértéke szerdától 4,4 százalék.
Szerző(k): Herman BernadettHárom igazán bő esztendőn voltak túl a magyarok, és ezen még a covid-járvány kitörése sem változtatott. 2017-2020 között az infláció összesen 10 százalék körül alakult, a szektor nettó vagyona 42 százalékkal, az egy háztartásra jutó nettó vagyon 43 százalékkal lett nagyobb - számolta ki a Magyar Nemzeti Bank.
Szerző(k): Herman BernadettA jövő hét legfontosabb eseménye a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamatmeghatározó ülése lesz, csütörtökön a legfrissebb Inflációs jelentést is kiadják, és a héten ismerteti a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének február végi, részletes pénzforgalmi adatait is - írta az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz előzetes adatok szerint 2021-ben mintegy 50-60 milliárd forintos vesztesége lehetett az MNB-nek, azonban ez az idén még nem ró terhet a költségvetésre – mondta a Portfolionak adott interjúban Kuti Zsolt, a jegybank monetáris politikáért, pénzügyi piaci és makrofinanszírozási elemzésekért felelős ügyvezető igazgatója.
Szerző(k): Szász PéterA legutóbbi szigorítást követően ezúttal marad 5,85 százalékon az egyhetes betéti tender kamata.
Szerző(k): Rácz GergőA Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Magyar Pénzmúzeum és Látogatóközpont megnyitása alkalmából 100 forintos érmét bocsát ki - derül ki a Magyar Közlönyből.
Szerző(k): Szász PéterNagy különbségek voltak tavaly a nyugdíjpénztári hozamok között, de hosszú távon 2 százalék feletti reálhozamot értek el a kasszák - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból.
Szerző(k): Herman BernadettAz MNB újra reagált a forint látványos gyengülésére: csütörtökön is nagyot emelt az irányadó kamaton, amely immár 5,85 százaléknál jár.
Szerző(k): Domokos László