Három hónap, ami tényleg felforgatta az állampapír piacot
Már a hivatalos statisztikákból is látszik, mit okozott a lakossági állampapírok piacán a PMÁP-befektetések kamatának jelentős leesése.
Három hónap, ami tényleg felforgatta az állampapír piacot
Már a hivatalos statisztikákból is látszik, mit okozott a lakossági állampapírok piacán a PMÁP-befektetések kamatának jelentős leesése.
Matolcsy Ádám barátja bajban lehet, zárolhatták a bankszámláját
Somlai Bálint az MNB alapítványok ügyében érintett. Az érdekeltségébe tartozó cég végezte a Matolcsy György által vezetett jegybank székházának felújítását nagyjából 80 milliárdért. Korábban ugyanez a cég balatonfüredi nyaralót és luxusloftot is épített a jegybankelnök fiának.
Orbán Viktor keményen üzent: „A nyíltszíni pengeváltást is kerültem és a színfalak mögötti lökdösődést is”
A kormányfő ma a parlamentben sorra kapta az ellenzéki frakcióktól a kérdéseket, végül pedig Ukrajna elnökének megnyilvánulása kapcsán meglehetősen erős kijelentések hagyták el a száját.
Az ÁSZ elnöke szerint elképzelhető, hogy kisebb közpénzvesztés lett volna MNB-ügyben ebben az esetben
A Matolcsy György ex-jegybankelnök távoztával kiadott ÁSZ-jelentés és az azzal kapcsolatos visszaélések, károkozások gyanújáról, felelősökről, valamint a rossz gazdálkodás kérdéséről szólalt meg Windisch László. A Tisza vizsgálatának kérdése is felmerült.
Magyar Péter most csöndben lesz, ha ezt a választ meglátja
Hivatalosan reagált a Legfőbb Ügyészség Magyar Péter állítására, miszerint már tervezik Polt Péter elmozdítását posztjáról, sőt, az utóda is megvan. Időközben Hadházy Ákos is jelezte: az ő tudomása szerint is távozik a Legfőbb Ügyész.