Meglépi végre a Revolut: erre már nagyon régóta vártak a magyar ügyfelek
A fintech vállalat számára minden együtt áll már ahhoz, hogy elindíthassa magyarországi bankfiókját.
Meglépi végre a Revolut: erre már nagyon régóta vártak a magyar ügyfelek
A fintech vállalat számára minden együtt áll már ahhoz, hogy elindíthassa magyarországi bankfiókját.
22 hónapos csúcsra erősödött a forint
Nincs megállás: 382 forint alatt az euró árfolyama.
Belassulhat a drágulás 2026-ban, ez is az erős forintnak köszönhető
Csökkentette a jövő évi inflációs várakozását az OTP Bank, a pénzintézet szakértői átlagosan 3,4 százalék os áremelkedési ütemre számítanak az erősebb forintnak köszönhetően. De szerintük az MNB csak a jövő év második felében kezdhet az alapkamat csökkentésébe, két 25 bázispontos lépésre számítanak jövőre.
Tíz év alatt lerohantuk a csúcsot: ilyen drágán még sosem mentek a lakások Magyarországon
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) bemutatta legfrissebb lakáspiaci jelentését, amely szerint idén is kétszámjegyű áremelkedés zajlik, miközben nőtt a túlértékeltség, vagyis a fundamentumok nem igazolják ezt a döbbenetes változást. Mindemellett a lakásépítések volumene teljesen padlót fogott, jövőre azonban az Otthon Startnak köszönhetően beindulhat a gőzhenger. Igaz, hogy az átfutási idő 2-3 év, de legalább már látszik a fény az alagút végén. A lakáshitelek alakulása majd csak az októberi adatok ismeretében lesz egyértelmű, de valószínűleg az Otthon Start azt is megdobja.
Magyar földre lép a Revolut: még mindig sok a kérdőjel a neobank körül
A litván gyökerű neobank háza táján láthatóan felgyorsultak az események: a magyar számlák beújításával sokaknál „elsődleges számlává” válhat a fintechcégnél vezetett bankszámlája hazánkban. Megkérdeztük a Magyar Bankszövetséget, hogy mi származhat a Revolut legújabb lépéséből, amely felrázhatja a teljes hazai bankszektort.