Varga: növelik az adómentesség felső határát
Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Varga: növelik az adómentesség felső határát
Tizenkét millió forint lehet a legkisebb vállalkozásoknál az adómentesség felső összeghatára az áfában - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Éleződik a katalán helyzet
Előzetes letartóztatásba helyezte a leváltott katalán kormány nyolc volt tagját a spanyol központi büntetőbíróság csütörtökön Madridban.
Szobrot állíthatnak Torgyán Józsefnek
Szobrot kapna Torgyán József, nemrég elhunyt kisgazda politikus a Somogy megyei Csokonyavisontán. Torgyánné Cseh Mária szerint azonban az is lehetséges, hogy Budapesten állítanak fel a Torgyán-mellszobrot - írja az agrárszektor.hu.
Pénzt vár Brüsszeltől Varga Mihály
Mintát adhatnak a lassabban növekvő régi tagállamok számára a közép-európai országok arra, hogy miképpen lehet a gazdaságot erőteljesebb növekedési tartományba léptetni, s közben munkahelyeket teremteni, illetve adósságot is csökkenteni – nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
Miniszterelnöki megbízott irányítja a dél-budai szuperkórház építését
Bedros Róbert, a budapesti Szent-Imre kórház főigazgatója miniszterelnöki megbízottként irányítja a továbbiakban a dél-budai szuperkórház-beruházást - jelentette be Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter. Az ezerágyas fejlesztés az idén elindul, a befejezés dátumát azonban Balog szerint még korai lenne meghatározni.