Új feladatot is kapnak a takarékok
A takarékszövetkezetek forgalmaznák az állami MFB új pénzügyi termékeit.
Új feladatot is kapnak a takarékok
A takarékszövetkezetek forgalmaznák az állami MFB új pénzügyi termékeit.
Teljesen átalakítják az MFB-t
Jelentős átalakításokat tervez a kormány a Magyar Fejlesztési Banknál (MFB), amely a tervek szerint a jövőben egyfajta pénzügyi szolgáltató központként fog működni - mondta Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten a Napi Gazdaság konferenciáján.
Számos változásról dönthet a kormány - mutatjuk a részleteket
Jópár jogszabályt módosít egy időben a kormány most megjelent pakkja. A salátatörvény alapján az MFB kockázati tőkealap-jegyet és befektetési jegyet is vehetne, az eszközkezelő az időseknek lakásért életjáradékot nyújtó céget is vásárolhat, szövetkezeti hitelintézeti integrációra vonatkozó törvényt pedig az Ab-döntésnek megfelelően módosítanák. A javaslatcsomag a postatörvényt és a közbeszerzési törvényt sem hagyná érintetlenül.
Bejelentésre készül a kormány gázügyben (frissített)
Új földgáz-nagykereskedő céget alapított az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
Viszik a forinthitelt a cégek
De a devizahitelek törlesztése miatt így is csökken a vállalati hitelállomány.