Íme az 5 hiba, amit minden kezdő befektető hajlamos elkövetni
Vannak hibák, amiket minden kezdő befektető elkövet – pedig ezek kellő tudatossággal elkerülhetőek.
Íme az 5 hiba, amit minden kezdő befektető hajlamos elkövetni
Vannak hibák, amiket minden kezdő befektető elkövet – pedig ezek kellő tudatossággal elkerülhetőek.
Egyelőre nem egy pénzügyi zseni a mesterséges intelligencia
A vállalat szerdán bejelentette, együttműködik vezető AI chatbot-fejlesztők egy csoportjával, amely során a rendszereiket a Visa fizetési hálózatához kapcsolnák.
Túlszárnyalta a negyedéves bevételi várakozásokat a Microsoft
A vállalat részvényei közel 6 százalékkal emelkedtek a tőzsdezárás utáni kereskedésben.
Évente 122 órával kevesebbet is dolgozhatnánk az AI-nak hála
A Google szerint ennyi idő takaríthatnának meg a munkavállalók a mesterséges intelligencia alkalmazásával, legalábbis adminisztrációs ügyek kapcsán.
Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten
Mostantól bizonyos termékeket nem lehet megvenni a légitársaság hosszú távú járatain. Közlésük szerint gazdasági okokból döntöttek így.