Nincs menekvés, mindent tudni fog rólunk a Google
Már az iPhone-felhasználók számára is elérhetővé vált a Google Térkép mesterséges intelligenciája, ami újszerű megoldással azonosítja majd, hogy merre jártunk.
Nincs menekvés, mindent tudni fog rólunk a Google
Már az iPhone-felhasználók számára is elérhetővé vált a Google Térkép mesterséges intelligenciája, ami újszerű megoldással azonosítja majd, hogy merre jártunk.
Feladatdömping jön az egészségügyben: kegyetlenül ránk töri az ajtót az átalakulás
A márciusban elfogadott európai egészségügyi adattérről szóló rendelet implementálása hatalmas munkát jelent Magyarország számára is, mondta Kontor Csaba, az Európai Bizottság egészségügyért és az állatjólétért felelős biztosi kabinet szakdiplomatája, a Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság konferenciáján.
A dolgozók fele nem ellenőrzi, igazat mond-e a mesterséges intelligencia
A Melboune-i Egyetemmel folytatott közös nemzetközi kutatásának eredményeit ismertette a KPMG május 7-i Meetup-ján. A 47 ország 48 ezer irodai munkavállalóját megkérdező kutatásból kiderül, hogy ugyanannyira bízunk meg az MI technológiákban, mint amennyire félünk tőle.
A Windows nem vacakol: átadja az uralmat a mesterséges intelligenciának
Teljesen elszabadul a Copilot a számítógépünkön, és a Start menü is megújul a Windows 11 rendszeren.
Mégis nonprofit marad a ChatGPT
Az OpenAI hétfőn bejelentette, hogy továbbra is nonprofit szervezetként fog működni. Ezzel pedig pontot tett annak az átszervezési tervének a végére, amelynek komoly ellenzői akadtak.