Magyar Péter üzent a NATO-nak: Nem küldünk fegyvereket Ukrajnába
A NATO-főtitkár Brüsszelben találkozott a magyar miniszterelnökkel, amely során dicsérte Magyarország hozzájárulását a katonai szövetséghez.
Sorsdöntő tárgyalás előtt áll Grönland: akár szerdán eldőlhet a terület sorsa
Donald Trump szerint az Észak-sarkvidéki térség védelme jelenleg "mindössze két kutyaszánból" áll, vagyis semmi nem akadályozza meg, hogy Oroszország vagy Kína netán lecsapjon a területre. Grönland azonban úgy véli: a NATO-val szoros együttműködésben erősíthetik a régió biztonságát. Ezzel pedig talán eltántoríthatják az amerikai elnököt a bekebelezési terveitől. Hogy sikerül-e, az napokon belül kiderülhet.
Szijjártó Péter beleállt a NATO főtitkárába: „Fejezze be!”
Szijjártó Péter szerint Brüsszelben mindenkinek elment a józan esze. A külgazdasági és külügyminiszter élesen bírálta a NATO-főtitkárt, és a kormány nevében felszólította Mark Ruttét, hogy hagyjon fel a háborús feszültség szításával.
A NATO-főtitkár szerint egy katonailag erős Ukrajna ülhet csak le a békekötés asztalához
Bár Vlagyimir Putyin már nemet mondott a béketervre, összeülnek a NATO-tagországok külügyminiszterei.
Orbán barátja győzelme elúszni látszik: a holland „nice guy” megint karanténba trükközte magát
Hollandiában véget érhet egy korszak. Nagyon úgy fest, hogy Geert Wilders pártja csak a második helyre tudott befutni az előrehozott választáson. Az már korábban is világos volt, hogy bármi is lesz, Geert Wildersnek az már csak az ellenzéki szerepre lesz elég. Miután a pártja által által vezetett kormányt is magával rántotta, elfogyott körülötte a levegő, ráadásául a nagy pártok eleve kizárják vele a koalíciót.
A brit miniszterelnök szerint el kell távolítani a világpiacról az orosz olajat és földgázt
Nagy-Britannia bejelentette, felgyorsította rakétagyártási programját annak érdekében, hogy több mint ötezer könnyű, több feladatra használható rakétát (Lightweight Multirole Missile, LMM) szállíthasson Ukrajnának. Keir Starmer azt is elmondta, haladást kell elérni a zárolt orosz állami vagyoneszközök felhasználásában Ukrajna védelmi igényeinek finanszírozására.