Orbán Viktornak nincs szüksége kalapra
Magyarország számára is elérhető az uniós árvízi támogatás.
Orbán Viktornak nincs szüksége kalapra
Magyarország számára is elérhető az uniós árvízi támogatás.
A vártnál hamarabb felszabadulhat a budapesti alsó rakpart - közölte Orbán Viktor
Még öt nehéz napot kell átvészelni az árvízi védekezésben, hogy az ország fellélegezhessen. A mai napon túl leszünk a Duna tetőzésén Budapesten, délután már a Budapest alatti településekre fordíthatjuk minden figyelmünket – mondta a miniszterelnök.
Nekiment a kormánynak az Európa Tanács, az elítéltek élete a tét
A szervezet Miniszteri Bizottsága felszólította a magyar hatóságokat, haladéktalanul hozzák összhangba az életfogytig tartó szabadságvesztésre vonatkozó jogszabályaikat az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával.
Ebben a témában érdemes a magyarokhoz fordulni
Egy friss nemzetközi felmérés szerint a magyarok kétharmada jó ismeretekkel rendelkezik vagy legalább tájékozott a kriptovaluták terén.
Milyen titkokat rejthet a magyar-kínai hitelszerződés?
Erre csak következtetni lehet a Budapest-Belgrád vasútvonal építésére kötött szerb-kínai szerződésből, amelyet vélhetően a mienkhez hasonló minta alapján készítettek. Ráadásul annak tartalma megismerhető.