A forint kedd délelőtt a még létező európai valuták többségével szemben mélypontra zuhant, de a dollár sem volt még soha ennyire drága. Biden kínai vámokkal szembeni lépésének hatásai is elérték a forintot.
Szerző(k): Szabó DánielNoha napközben a 396-396,5 forintos szinteket megjárta az euró árfolyama, nap végére az Európai Központi Bank bejelentése az idei várható kamatemelésekről relatív erősödést hozott a forintnak. De a lengyel zloty kivételével az összes jelentősebb régiós valutával szemben gyengült a magyar fizetőeszköz. Igazán a dollárnál és a svájci franknál jöttek ki a mínuszok. Az 52 hetes árfolyamokat nézve kifejezetten alulteljesítő a forint a régióban.
Szerző(k): Szabó DánielAz euróval szemben erősen gyengült a forint pénteken. Az egész régióban alulteljesítő a magyar deviza, mivel a piacok a különadókat árazzák.
Szerző(k): Szabó DánielRomániában már-már pánikszerűen igyekeznek óvni megtakarításaik értékékét az emberek, ennek szellemében nagyon sok pénzt váltottak át az elmúlt hónapokban lejről euróra, mit sem törődve a kisebb kamattal.
Szerző(k): Komócsin SándorA román főváros után az erdélyi nagyvárosokban fizetnek a legtöbbet azoknak, akik az építőiparban dolgoznak. A darukezelők találkozhatnak olyan álláshirdetést is, amelyben több mint egymillió forintnak megfelelő bért kínálnak nekik.
Szerző(k): Komócsin SándorA feltörekvő piaci eszközök és devizák eddig meglepően jól állták a sarat az Oroszország gerjesztette geopolitikai feszültségek ellenére is, a befektetőket egyelőre jobban érdekelték a jegybankok várható lépései. Ha azonban eszkalálódna a helyzet, azt a forint is megérezné.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásMagyar valutában számolva több mint 4,5 millió forint a bruttó nyugdíja egy romániai nyugdíjasnak, és ez nem speciális nyugdíj, hanem járulékbefizetései alapján jár az illetőnek.
Szerző(k): Komócsin SándorRomániában óriási hatással volt a bérlakáskeresletre az a körülmény, hogy kezdetben úgy tűnt, jelenléti oktatással indul a felsőoktatási intézményekben a tanév, aztán kiderült, hogy mégsem.
Szerző(k): Komócsin SándorRomániában felfelé módosítva előrejelzéseiket immáron a hét százalékot meghaladó éves inflációt várnak a szakértők. A bukaresti nemzeti bank várhatóan szintén emelni fogja saját prognózisát.
Szerző(k): Komócsin Sándor