Az albérletárak csökkenését hozhatja, ha egyre több társasház tiltja meg az Airbnb-s lakáskiadást Magyarországon - írta szombati számában a Magyar Nemzet.
Szerző(k): MTI-EcoEgyre több társasház dönthet úgy itthon, hogy az airbnb-zést (rövid távú lakáskiadás) közgyűlési határozattal tiltja meg. A lehetőségre már ügyvédi irodák is lecsaptak - írja a Figyelő.
Szerző(k): EconomxA lakásépítési engedélyek növekedése miatt jövőre 16 ezer, 2018-ban pedig 20 ezer új lakás átadására lehet számítani. A piacot azonban lassíthatja a kapacitáshiány.
Szerző(k): MTIAz első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes száma 21 414 volt, ami csaknem két és félszerese annak - 148,5 százalékkal több -, mint amennyi a múlt év azonos időszakában volt - jelentette a KSH.
Szerző(k): MTIÍgy festenek a pénteken az Országgyűlés elé került a 2017-es adótörvényeknek a cafeteriát érintő módosítói - Fata László cafeteriaszakértő összefoglalója alapján.
Szerző(k): EconomxAz év első kilenc hónapjában a Magyarországon eladott lakások 2,4 százalékát vásárolták meg külföldiek, holott az első negyedévben még egy százalék alatt volt ez az arány - idézi csütörtöki számában a Világgazdaság Soóki-Tóth Gábort, az Otthon Centrum elemzési vezetőjét.
Szerző(k): MTINégyezer gyermek szinte minden szociális ellátásától elesik érvényes magyarországi lakcím híján, további ezerötszáz nagyon nehezen fér hozzá az ellátásokhoz, mivel csak települési szintű lakcíme van - írja az mno.hu civil szervezetek Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterhez írt nyílt levelére hivatkozva.
Szerző(k): EconomxTúl van az első beruházáson Krakkóban a Futureal-csoport és már belekezdett a következőbe. A cég ezzel bevezette a Cordia márkanevet Lengyelországban, ahol további jelentős fejlesztéseket tervez, immáron a fővárosban, Varsóban is.
Szerző(k): Barabás Júlia