A vonatok pótlására nem lát lehetőséget az osztrák vasút, viszont ha minden jól megy, ez csak egy napig lesz így.
Szerző(k): K. G.Lezárják a rakpartokat, a Margit-szigeten homokzsákokkal védekeznek Duna vize ellen. Karácsony Gergely szerint „nagyon komoly” árvízre kell számítani. Hétfőtől harmadfokúra emelkedik az árvízvédelmi készültség a fővárosban.
Szerző(k): K. G.Szeptember első hetével lezárult a Volánbusz tesztüzemben elindított, nem kötelező helyfoglalási rendszerének első hónapja. Ekkor 68 ezer helyjegyet értékesített a közlekedési társaság. A Volánbusz most a tesztüzem alatt leggyakrabban feltett kérdésekre adta meg a válaszokat.
Szerző(k): Hercsel AdélFelfüggesztett börtönbüntetésre és a közúti járművezetéstől végleges eltiltásra ítéltek egy férfit, aki szándékosan tért át az ellentétes irányú sávba, erős szembeforgalomban.
Szerző(k): Zádori BenceBaleset miatt több kilométeres a torlódás az M4-es autóúton Budapest felé, Üllő térségében - közölte az Útinform.
Szerző(k): L. K.A miniszterelnök már megérkezett Kötcsére, ahol a jobboldal hagyományos, zárt körű piknikjén beszédet mond. Az újságíróknak azt mondta, „minden évben megyünk előre az egészségügyben is, természetesen nem értünk a munka végére.” Úgy fogalmazott, nem állítaná szembe egymással például a reptér vagy a Vodafone megvásárlását az egészségügy helyzetével, mert a repülőtér a nemzeti vagyon visszavásárlása volt, a Vodafone pedig egy történelmi lépés, hogy legyen magyar kézben lévő, nagy telekommunikációs cég.
Szerző(k): L. K.A miniszter korábban azt mondta, ismeri az agglomerációban élők problémáit, a dugóban araszolás nyűgét. Az M100-as gyorsforgalmi ügye újra előkerült, ám azt a tárcája sem meri ígérni, hogy ez lesz a teljes megoldás. Azt pláne nem tudni, mennyibe kerül majd. Kiderült az is: újabb hidat terveznek a Dunán.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsÁltalános városi közlekedési eszközzé válik a magán és a közösségi elektromos roller, a fővárosban különösen a belvárosi közlekedésben, vidéken pedig az éjszaki hazajutásban népszerű.
Szerző(k): G. É.A következő időszak egyik slágertémája lesz az Európai Unióban az elektromobilitás, ami az EU soros elnöki szerepét betöltő Magyarországnak is fontos. Arról viszont alig beszélünk, hogy nincs zöld átállás a közúti árufuvarozás újragondolása nélkül. Ilg Péter, a PMI Logistics Solutions Kft. ügyvezetője ismertette a szegmens kihívásait. A szabályozás, a költségstruktúra és a technológiai fejlesztések együttesen határozhatják meg a jövőbeli sikert, a Zöld Fuvardíjról pedig alighanem hallunk még.
Szerző(k): Gyöngyösi Balázs