Az M35-ös autópálya első ütemét a Colas két cége építheti nettó 17,2 milliárd forintért, míg a hozzá kapcsolódó 481-es számú főút kivitelezője a Strabag lett nettó 4,9 milliárd forinttal. A tenderre hét ajánlat érkezett.
Szerző(k): Németh GézaMúlt héten a Közbeszerzési Döntőbizottság több mint 6 millió forintra bírságolta a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot a szúnyogtender nem nyilvános volta miatt, hétfőn pedig kihirdette az ajánlatkérő a több mint 1,1 milliárd forintos közbeszerzés eredményét. Négy cég nyerte azt, a szerződést június 9-én írták alá, időközben az első irtás már meg is történt.
Szerző(k): Németh GézaA beruházásihoz kapcsolódó régészeti lelőhelyek lőszermentesítésére írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., amelynek a becsült költsége nettó 350 millió forint.
Szerző(k): Németh GézaA Közbeszerzési Hatóság elnökének kezdeményezésére egyszer 6 millió, egyszer pedig 200 ezer forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósági Ellátó Központot.
Szerző(k): Németh GézaA Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság mobil távközlési szolgáltatásokat szerez be a kormányzati szerveknek, a keretösszeg 7 milliárd forint.
Szerző(k): EconomxA Fővárosi Főügyészség szerint az MNB-alapítványok közbeszerzési eljárások mellőzésével kötöttek szerződéseket, ezért hatósági eljárásokat kezdeményez a hat alapítvány ellen a Közbeszerzési Döntőbizottságnál.
Szerző(k): EconomxHét ajánlattevő közül a legolcsóbb ajánlatot adó Hódút Kft. és Duna Aszfalt Kft. építheti meg az M35-ös autópálya második ütemét, nettó 46 milliárd 990 millió forintért - tette közzé a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.
Szerző(k): Németh GézaKözös ajánlattevőként a Media Insight Médiaügynökség Kft. és a Humán Telex Reklám Tanácsadó és Szolgáltató Kft. nyerte a 2024-es budapesti olimpia megrendezéséért folytatott újabb 900 millió forintos kampányt.
Szerző(k): Németh Géza