A becsülthöz képest 102 millió forinttal többe kerül a Budavári Palota egykori Szent István termének rekonstrukciójához szükséges falkárpit, függöny és bútorkárpit rekonstrukciója.
Szerző(k): Németh GézaTöbb mint négy és félmilliárd forintért vásárolt informatikai és infokommunikációs eszközöket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem a T-Systems Magyarország Zrt.-től, uniós forrásból.
Szerző(k): Németh GézaAz M0-ás gyorsforgalmi út déli szektora 11,65 kilométeres szakaszának rekonstrukciójára írt ki nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., de az érdemi munkák csak 2019. közepétől kezdődhetnek.
Szerző(k): Németh GézaSok pénzt költött taxizásra a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), mindezt szerződéshosszabbításokkal, közbeszerzés nélkül.
Szerző(k): EconomxNyílt, gyorsított tendert írt ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tulajdonában lévő Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány (PADA), a Budapest I. kerületében, az Úri utca 21. szám alatt található, egyedileg védett műemlék-ingatlan helyreállítási és átalakítási munkái II. ütemének kivitelezésére - a felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaNem sikerült kivitelezőket választani az Operaház és az Erkel Színház új műhelyháza és próbacentruma megvalósítására, valamint az ahhoz szükséges bontási és tetőfelújítási munkákra a kőbányai MÁV járműjavító területén. Ezekre, valamint az Operaház Andrássy úti épületének korszerűsítésére összesen 38 milliárdot ad az állam.
Szerző(k): EconomxA Budapest 2024 Nonprofit Zrt. közzétette, hogy a harmadik negyedévben 350 millió forintot költött - két cég által - a budapesti olimpiai pályázat és társadalmi párbeszéd egyes eseményeinek a népszerűsítésére.
Szerző(k): Németh GézaKihirdette a NIF Zrt. az M4-es Üllő-Cegléd közötti szakaszának nyertes kivitelezőit. Köztük van a tiszakécskei Duna Aszfalt Kft. is, amely két nap alatt 150 milliárd forint értékű munka elvégzésére kapott megbízást konzorciumtársaival az államtól.
Szerző(k): MTI, Economx