Londoni pénzügyi elemzők jelentősen javították a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok, köztük a magyar gazdaság idei és jövő évi növekedésére szóló előrejelzéseiket a korábban vártnál nagyobb lendület és a kedvező külső környezet miatt - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaPermanens plakátolásban a kormány: a nemzeti konzultáció lezárulását követően köszönő- és eredménykampányt indítottak.
Szerző(k): Domokos ErikaAz NB I-ben mindössze egyetlen veszteséges csapat van, miközben tavaly négy csapat tudott nyereséget felmutatni. A legnagyobb nyertes a Debrecen, a legnagyobb vesztes a Diósgyőr.
Szerző(k): Szabó DánielA 2018-as költségvetés 97 milliárd forintos többletforrást biztosít az oktatási ágazatnak - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Szerző(k): Papp ZsoltA jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok a büdzsé alapkarakterét nem változtatták meg, az továbbra is a munkából élők költségvetése lesz - mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
Szerző(k): Papp ZsoltTöbb mint 125 milliárd többletkiadást tartalmaznak az Országgyűlés költségvetési bizottsága csütörtöki ülésén véglegesített, a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatok, ez azonban az államháztartás tervezett, GDP-arányos 2,4 százalékos hiányán nem változtat.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTovább osztogatja a költségvetés vésztartalékát a kormány, az idei költségvetés Országvédelmi alapjából egyetlen nap alatt 9,3 milliárd forintot vett ki, ami a tartalék hatoda. Ömlik a pénz kormányzati propagandára és nagykövetségi beruházásokra.
Szerző(k): Papp ZsoltA költségvetés Miniszterelnökség fejezetében lévő Országvédelmi alapból újabb 7,7 milliárd forintot osztott szét a kormány, a legnagyobb összeget – 5,2 milliárd forintot - a Külgazdasági és Külügyminisztérium kapta, külképviseleti beruházásra.
Szerző(k): Németh Géza