ksh

05.
06.
10:28
Új építésű lakást keres? Mutatjuk, mire számíthat

Új építésű lakást keres? Mutatjuk, mire számíthat

A fővárosban a IX. kerületben építették a legtöbb lakást tavaly, második a XI. kerület, a harmadik helyen pedig a XIII. kerület áll. A Duna House (DH) barométere szerint jelenleg is ebben a három kerületben folyik a legtöbb építkezés, a következő évek nyertese is vélhetően Angyalföld lesz.

Szerző(k): Szepesi Anita
05.
06.
09:01
Mindent megvesz a magyar, ami nem ehető

Mindent megvesz a magyar, ami nem ehető

Idén márciusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,9, naptárhatástól megtisztítva - főként a húsvéthatás miatt - 5,9 százalékkal haladta meg az előző évit - adta hírül a KSH.

Szerző(k): Domokos László
05.
06.
09:00
Lakásépítés: már látszik a boom vége

Lakásépítés: már látszik a boom vége

Idén az első negyedévében 3661 új lakás épült, 8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 9639 volt, 2 százalékkal kevesebb, mint 2018 azonos időszakában - közölte a KSH.

Szerző(k): Szepesi Anita
05.
05.
08:26
Fontos magyar adatok kerülnek napvilágra a jövő héten

Fontos magyar adatok kerülnek napvilágra a jövő héten

Több makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten: egyebek között a lakásépítések, a kiadott építési engedélyek első negyedévi adatai, a kereskedelmi forgalom márciusi alakulása, az államháztartás áprilisi előzetes számai, illetve a külkereskedelmi egyenleg márciusi adatai.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
05.
03.
16:16
Rengeteg szolgáltató hátat fordít a magyar nyugdíjasoknak - meglepő tények

Rengeteg szolgáltató hátat fordít a magyar nyugdíjasoknak - meglepő tények

Nyugaton egyre többen gazdagodnak meg abból, hogy időseknek kínálnak szolgáltatásokat, nálunk ez még csak a turizmusban terjedt el. A magyar nyugdíjasokat inkább a munkába küldenék vissza, már akinek ezt megengedi az egészsége - értékel cikkében a hvg.hu.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
05.
02.
12:35
Ennyit vett ki tavaly a vevők zsebéből a budapesti lakásboom

Ennyit vett ki tavaly a vevők zsebéből a budapesti lakásboom

Az elmúlt évben az eddig feldogozott adatok szerint 8 százalékkal több lakást adtak el, mint egy évvel korábban, az új lakások az összes eladás 5 százalékát tették ki. Egy átlagos budapesti lakásért 28,7 millió forintot, 4,3 millió forinttal többet kellett fizetni, mint 2017-ben - derül ki a KSH 2018. negyedik negyedévi lakáspiaci elemzéséből.

Szerző(k): Szepesi Anita
05.
02.
09:59
Erre elég a falusi csok

Erre elég a falusi csok

Az érintett kistelepülések többségében elég lehet ingatlanvásárlásra a falusi családi otthonteremtési kedvezmény nagycsaládosoknak szóló támogatási összege, a nem városközeli községekben öt és fél millió forintért házat lehet venni - írta csütörtöki lapszámában a Magyar Nemzet.

Szerző(k): Szabó Dániel
05.
02.
09:03
KSH: tovább zsugorodott az exporttöbblet

KSH: tovább zsugorodott az exporttöbblet

Idén februárban az export volumene 6,5, a behozatalé 6,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit. De az aktívum 816 millió euró volt, 26 millió euróval kevesebb a 2018. februárinál. 2019. január-februárban a termék-külkereskedelmi mérleg többlete 1,2 milliárd eurót tett ki, 241 millió euróval kevesebbet, mint egy évvel korábban - közölte csütörtökön a KSH.

Szerző(k): Szabó Dániel
04.
30.
09:03
Így nőttek az ipari termelői árak

Így nőttek az ipari termelői árak

Idén márciusban az ipari termelői árak összességében 2,7 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit. Az áremelkedés ütemét a munkabérek növekedése, a forint árfolyamváltozása és a kőolaj világpiaci árának alakulása befolyásolta - közölte a KSH.

Szerző(k): Szepesi Anita