A gazdasági növekedés az első negyedévben elérte csúcspontját és a második negyedévben megindult a GDP növekedési ütemének lassulása - magyarázták szakértők a szerda reggel a KSH által ismertetett ipari termelési adatsort, mely alapján az összes alágazatban visszaesés történt.
Szerző(k): Szabó DánielJúniusban 1,4 százalékkal csökkent az ipari termelés - írja jelentésében a KSH.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük a legnagyobb figyelmet a júliusi inflációs adat kaphatja. Közzéteszik a külkereskedelem júniusi árumérlegét, valamint az államháztartás július végi helyzetéről szóló gyorstájékoztatót is.
Szerző(k): Domokos LászlóIdén júniusban a kiskerüzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,3, naptárhatástól megtisztítva 5,2 százalékkal haladta meg az előző évit - adta hírül a KSH.
Szerző(k): Domokos LászlóTavaly június óta először volt gyorsabb export bővülése az importnál - derül ki a KSH jelentéséből.
Szerző(k): Szabó DánielIdén az első félévben 6472 új lakás épült, 0,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 18 227 volt, 0,9 százalékkal több, mint 2018 azonos időszakában - írja gyors jelentésében a KSH.
Szerző(k): Szabó Dániel2019 júniusában az ipari termelői árak összességében alig, mindössze 0,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakában mért szinteket - írja jelentésében a KSH.
Szerző(k): Szabó DánielIdén májusban a bruttó átlagkereset 364 400 forint volt, 11,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a KSH.
Szerző(k): Szepesi Anita