Februárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 10,9, naptárhatástól megtisztítva 11,3 százalékkal haladta meg az előző évit - adta hírül a KSH.
Szerző(k): Domokos LászlóAz elmúlt évben összehasonlító áron 21 százalékkal nőtt az építőipari termelés értéke a legalább öt főt foglalkoztató építőipari vállalkozások adatai alapján. Míg országos átlagban egy lakosra a 3130 milliárdból 320 ezer forint jutott. Budapesten ennek a kétszerese, Nógrádban a harmadánál is kevesebb a fejenkénti termelési érték, összesen 16 megyében van országos átlag alatti e mutató - derül ki a KSH friss, megyei összesítéséből.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz elmúlt évben 21 127 új lakás kapott használatbavételi engedélyt Magyarországon, 20 százalékkal több, mint 2018-ban. Csakhogy amíg Győr-Moson-Sopron megyében tízezer lakosra 54,7 új lakás jutott, Nógrádban 3,9 darabon "osztozhattak" tízezren. Országos átlagban tízezer lakosonként 21,6 új lakás épült, ezt 14 megyében nem sikerült teljesíteni, négy megyében még az országos átlag negyedét sem érte el a mutató a KSH friss megyei összesítése szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaFebruárban az ipari termelői árak az előző havi ütemmel megegyezően 3,8 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz mérve. A belföldi értékesítési árak átlagosan 3,1 százalékkal nőttek, ezen belül a 63 százalékos súlyt képviselő feldolgozóipar árai 5,4 százalékkal emelkedtek, az energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 1,3 százalékkal csökkentek - írja az MTI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai nyomán.
Szerző(k): Szász Péter2020. januárban a bruttó átlagkereset 375 200 forint, a nettó átlagkereset 249 500 forint volt, mindkettő 9,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva - írja a Központi Statisztikai Hivatal.
Szerző(k): Szász PéterTöbb statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a januári keresetek, a januári külkereskedelmi termékforgalom részletes adatai, valamint a kiskereskedelem februári forgalma - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA koronavírus-járvány szempontjából különösen veszélyeztetettek az idősebb, 65 éves vagy annál idősebb korosztályba tartozók, akik a lakosság 19,3 százalékát képviselik Magyarországon - hívja fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján.
Szerző(k): Szász PéterEgyre több ingatlant vásárolnak nem uniós országok állampolgárai Magyarországon, a kormányhivatalok által tavaly engedélyezett több mint 3700 ingatlanszerzés 45 százaléka kínaiakhoz köthető. Az oroszok még mindig szeretik Hévízt, de vásárolnak szép számban ingatlanokat az izraeliek, az ukránok, a törökök és az amerikaiak is - derül ki a kormany.hu-n közzétett adatokból.
Szerző(k): Domokos Erika