Négysávos lesz az út Hajdúszoboszló és Debrecen között
Az Uvaterv Út-, Vasúttervező Zrt. tervezheti a 4-es számú főút Hajdúszoboszló és Debrecen közötti szakaszának négysávosítását, nettó 395 millió forintért.

Az Uniqa lesz a Volánbusz biztosítója
Az Uniqa Biztosító Zrt. nyújtja egy évre a komplex biztosítási szolgáltatást a Volánbusznak, nettó 2 milliárd 48 millió forintért.
Több mint ezer új járművet vásárolna idén a Volánbusz
Január első napjaiban megjelentek a közbeszerzési pályázatok, amelyek keretében 543 járművet vásárolna a Volánbusz Zrt., az első autóbuszok már az év végén forgalomba állhatnak - tájékoztatta a közlekedési társaság az MTI-t. A tervek szerint egy év alatt ezernél is több további új jármű fiatalíthatja majd a buszflottát.
Megvan, ki vállalja a felelősséget a BKV-ért
Az Uniqa Biztosító Zrt. vállalhatja a BKV vagyon- és felelősségbiztosítását 3 évre, nettó 1 milliárd 278 millió forintért.
Atlétikai edzőcsarnok is épül a stadion mellé
A Középülettervező Zrt. tervezheti meg a Csepel-sziget északi csúcsára a fedett pályás atlétikai edzőcsarnokot, nettó 488 millió forintért.