A balmazújvárosi önkormányzat alkalmazottai sem a városházán, sem a hozzátartozó intézményekben nem kapnak fizetést - három hónapja. A polgármester a Fidesz-frakcióra mutogat, mert az megakadályozta, hogy a testület elfogadja az idei költségvetést, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pedig a polgármesterre, mert szerinte ő nem hajlandó a képviselő-testülettel együttműködni, és jogszerűen megalkotni Balmazújváros költségvetését.
Szerző(k): L. K.El a kezekkel az önkéntes nyugdíjpénztáraktól! Az építőipari termelés jelentős visszaesését ne a nyugdíjcélú megtakarítások megnyirbálásával akarják megoldani – írta közleményében Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület.
Szerző(k): L. K.Emmanuel Macron francia államfő stratégiája a kormányfői megbízással kapcsolatban eddig alapvetően az időhúzás volt, szeptember közepére azonban már a 2025-ös költségvetésről kell tárgyalnia az új kabinetnek. Ennek hatására valamelyest felpöröghetnek az események a következő napokban és hetekben. A leendő francia miniszterelnök nevét akár már kedden is közzétehetik.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennBulgáriában október 27-én előrehozott parlamenti választásokat tartanak - jelentette be hétfőn Rumen Radev elnök, miután a politikai pártok nem tudtak megállapodni a kormánykoalícióról.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA Tisza Párt elnökét lekörözve a DK első embere már feljelentést is tett a piaci áron felül vásárolt kormányzati irodaépületeket ügyében.
Szerző(k): T. E.A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a Tranzit fesztiválon tartott előadást a magyar gazdaság helyzetéről, ahol a kormány gazdaságpolitikai céljait is ismertette.
Szerző(k): Gulyas ÁbelMáris bekerült a nemzetközi sajtóba, hogy Magyarország, pontosabban a magyar kormány bejelentette, hogy kész minden beutazni szándékozó migránsnak jegyet adni Brüsszelbe, "ha Brüsszel migránsokat akar, megkaphatja őket" – idézi a Politico a csütörtöki Kormányinfón elhangzottakat.
Szerző(k): L. K.Nem láttunk még ennyire alacsony, egyben gyászos beruházási adatot, amióta a KSH vezeti a beruházási idősorokat (2019). A második negyedévben ugyanis a vártnál jóval kedvezőtlenebbül alakultak a beruházások, volumenük negyedéves alapon 7,0, míg éves alapon 16,8 százalékkal esett vissza. Ennek pedig jelentős szerepe lehetett a vártnál kedvezőtlenebb második negyedéves GDP-adatban is.
Szerző(k): Rádi BalázsAz emberek többsége szerint az anyagi bizonytalanság miatt születik egyre kevesebb gyerek Magyarországon – ez derül ki a Publicus friss felméréséből.
Szerző(k): L. K.