Nagy Márton kormányzati intézkedéseket jelentett be a gazdaság megerősítésére
Magyarországon éves alapon a második negyedévben 2,4 százalékkal csökkent a GDP, míg az előző negyedévhez viszonyítva kismértékű, 0,3 százalékos mérséklődés volt látható.

Az atlétikai vb miatt a kormány elkezdte csöpögtetni a pénzt Budapestnek
Az Orbán-kabinet megígérte Budapestnek, hogy legalább részben teljesíti korábbi ígéreteit az atlétikai vb érdekében, a hiányzó 30 milliárd forintból viszont csak kettőt fizetnének most ki, a többiről tárgyalnak.
Nem túl nagyvonalú az ápolási díj emelése
Csak a gyermeküket tartósan gondozók kaptak emelést eddig, most sem lesz nagy változás a többieknél. A Belügyminisztérium szerint a családtag ápolása nem egész életen át tart, és mellette lehet dolgozni is.
Áll a bál Olaszországban: Meloni vállalja a felelősséget a bankadó miatt
Teljes felelősséget vállal a kormány bankadóval kapcsolatos döntéseiért Giorgia Meloni kormányfő - közölte hétfőn. Hozzátette, a döntést szükségszerűnek érzi.
Kiakadtak a tűzoltók: nagy változtatásra készül a kormány
A tűzvédelmi törvény tervezett módosításának visszavonását javasolja a Lánglovagok Egyesület.