Elégedetlenek
az áramszolgáltatók
Lapunk információja szerint a január elejétől érvényes áremelések miatt patthelyzet van kialakulóban az áramszolgáltatók fő tulajdonosai és a kormányzat között. A jelenlegi áremelés következtében - az előzetes számítások alapján - ugyanis a társaságok marzsa nemhogy nem növekszik az infláció mértékének megfelelően, hanem stagnál, illetve egyes esetekben még csökken is. Az áramszolgáltatók által érvényesíthető év eleji áremelés átlagosan 6 százalékot tett ki, míg a nagykereskedő MVM velük szemben teljesítménydíjként 17,5 százalékkal, a csúcsidőszaki energiáért 10,9, a völgyidőszakiért pedig 10,8 százalékkal kér többet. A cégek teljesítményének várható romlását a szakmai befektetők nem fogadják el, így jelenleg vizsgálják azon jogi lehetőségeket, amelyek keretében módosíthatnák a jelenlegi feltételeket. Lapunknak névtelenül nyilatkozó, a társaságokhoz közeli szakemberek szerint a szakmai befektetőket megdöbbentette az, hogy az eddig szokásostól eltérően az áregyeztetések nem voltak teljes körűek.
Amennyiben a végső számítások is igazolják a szakmai befektetők csalódottságát, megfigyelők szerint a társaságok számára aligha marad más út az árdöntés után, mint a Molhoz hasonlóan árfelülvizsgálatot kérni, ámbár a Magyar Energia Hivatal várható érvei között alighanem a hatékonyságjavulás fokozása szerepel majd.
T. I.
Szerző(k):
Tallósy István