Növelni kell a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) szerepét Kína és a közép-kelet-európai országok gazdasági együttműködésében - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kína és 16 közép-kelet-európai ország csúcstalálkozója keretében szervezett kerekasztal-beszélgetésen, hétfőn Budapesten.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA kis- és közepes méretű vállalkozásokról (kkv) gyakran mondják, hogy a gazdaság igazi hajtóerejei. Az Eurostat utánanézett, valóban így van-e.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA magyarországi cégeknek a világszínvonal elérését kell célként maguk elé tűzniük, ehhez hatékonyságra, versenyképességre és magyaros kurázsira is szükség van - mondta Varga Mihály.
Szerző(k): Domokos ErikaA 2014-2020-as időszakban, okulva az előző ciklus tapasztalataiból, a gazdaságfejlesztés került az uniós források felhasználásának a fókuszpontjába, a rendelkezésre álló 12 ezer milliárd forint 60 százaléka ezt szolgálja - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.
Szerző(k): Domokos ErikaJövőre várhatóan tovább emelkedik az alanyi adómentesség árbevételi határa, aminek köszönhetően még több mikro- és kisvállalkozás állíthat ki áfamentes számlát, a legtöbbet a katás adózók profitálhatnak a változással.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA magyar mikro-, kis- és középvállalkozások mindössze ötöde végez exporttevékenységet, és a külpiacra lépő új szereplők aránya is alacsony, elsősorban azért, mert úgy gondolják, hogy termékeik, szolgáltatásaik nem exportképesek, vagy mert túl kicsinek tartják magukat - derült ki a Budapest Bank (BB) kutatásából.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanEgy friss felmérés szerint a cégek kintlévősége ötszörösen meghaladja a nyereségüket, így a számlák tényleges kifizetésének elmaradása komolyan veszélyeztetheti a cégek működését éppúgy, mint a hazai gazdaságot.
Szerző(k): Domokos ErikaTöbb oka is van annak, hogy a magyar energetikai vállalkozások közül egyelőre kevés van jelen a nemzetközi piacokon – mondta Dervalics Ákos, az InnoEnergy HUB Hungary menedzsere az NRGreportnak adott interjújában.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanTámogató eljárást indít hétfőtől a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azoknál a mikrovállalkozásoknál, amelyeknél az adóhatóság a rendelkezésére álló és a bevallási adatok között jelentős eltérést talált - mondta Tállai András, a NAV vezetője, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
Szerző(k): K. Kiss Gergely