Az Országos Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy idén nyáron sem érkeznek kínai rendőrök Magyarország turisztikai célpontjaira, így a közös járőrszolgálat továbbra is elmarad, holott erről a két ország már tavaly megállapodott.
Szerző(k): T. E.Nem tud megállni a lejtőn a Tesla. A szakértők szerint Elon Musk annyira elvetette a "politikai" sulykot, hogy ez nem tett jót a márkának. Azóta hiába lépett vissza az üzleti világba, nem tudja hatását érzékeltetni.
Szerző(k): L. K.Londoni makrogazdasági elemzők legfrissebb előrejelzései szerint a korábban vártnál jobbak az idei és a jövő évi globális növekedési kilátások, mivel a világgazdaság – azon belül is mindenekelőtt Kína – ellenállóképesnek bizonyult a vám- és geopolitikai kockázatokkal szemben.
Szerző(k): S. A. S.Kína szigorította a fentanil előállításához felhasználó két vegyi anyag ellenőrzését, ami vélhetően egy békülési gesztus az Egyesült Államok felé.
Szerző(k): Zádori BenceAz iráni parlament a tegnapi napon megszavazta a Hormuzi-szoros lezárását válaszul az amerikai támadásra.
Szerző(k): T. E.Ezek már nem a jól megszokott KISS flotta darabjai, hanem Kínából érkeztek. Az engedélyt csak akkor kapják meg, ha a próba jól sikerül.
Szerző(k): L. K.Kínai befektetőkkel tárgyalt a Soproni Egyetem. A találkozón körvonalazódott egy egyetemi kínai kutató és szolgáltató központ létrehozása, illetve egy kínai faipari vállalkozás Sopronba településének lehetősége.
Szerző(k): S. A. S.A kínai jegybank nem változtatott az éves és az ötéves hitelek kamatán, a kötelező tartalékráta és más pénzügyi eszközök csökkentésével pedig továbbra is támogatja a gazdaság élénkülését.
Szerző(k): T. E.