Az Országos Rendőr Főkapitányág (ORFK) arról tájékoztatta a Népszavát, hogy
ahogy tavaly, úgy idén sem várható kínai rendőrök érkezése a kiemelt turisztikai célpontokra.
Kapcsolódó
Így a két ország között tavaly februárban megkötött közös járőrszolgálati megállapodás ellenére a közös rendőri jelenlét továbbra is elmarad.
A lap emlékeztet, hogy Pintér Sándor belügyminiszter a kínai közbiztonsági miniszterrel döntött arról, hogy közös járőrszolgálatot látnak majd el Magyarországon kínai és magyar rendőrök. A tárca a megállapodást akkor úgy kommentálta, hogy egyre több a Kínából érkező turista, az együttműködési megállapodás célja a két ország idegenforgalmi területei biztonságának javítása a turisztikai csúcsidőszakokban, és általában a nagyobb tömegeket vonzó események alkalmával.
A lapértesülések akkor azt valószínűsítették: a kínai rendőrök feladata valójában az lesz, hogy a kínai állam Magyarországon is szemmel tarthassa az állampolgárait; civil jogvédők pedig arról számoltak be, hogy korábban száznál több illegális kínai rendőrőrs üzemelt Európa területén, ebből kettő a feltételezések szerint Budapesten.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket