Bitófák a cseh parlament előtt
Csehországban morbid fordulatot hozott az ősszel hivatalba lépett, új kormány kezdeményezése a koronavírus-veszélyhelyzet meghosszabbításáról, némi szigorítással színezve.
Bitófák a cseh parlament előtt
Csehországban morbid fordulatot hozott az ősszel hivatalba lépett, új kormány kezdeményezése a koronavírus-veszélyhelyzet meghosszabbításáról, némi szigorítással színezve.
Megalakult az állami cég, amely összeszedi a maradékot
Élelmiszermentő Központ Kft. tulajdonosa a magyar állam és a Nébih felügyeli.
Magyarországon bárkit lehallgathatnak, a laza szabályozás miatt eljárásokat indít a TASZ
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) hat ügyfele képviseletében eljárásokat kezdeményez Magyarországon, az Európai Bizottságnál, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága előtt, valamint Izraelben. A jogvédő szervezet célja, hogy felderítse a jogellenes információgyűjtések gyakorlatát, nemzetközi fórumokon mondassa ki, hogy a titkosszolgálati megfigyelések magyar szabályozása sérti az alapvető jogokat, és ezzel elejét vegye a politikai célú visszaéléseknek - írja a TASZ.
Árstop: a minisztérium figyelmezteti a boltokat
A hagyományos üzletek mellett az élelmiszert értékesítő webshopokban is vizsgálja február elsejétől a rögzített árak betartását a fogyasztóvédelem - figyelmeztetett csütörtöki közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
Palocsay: miért engedik, hogy kifoszthassák az óvatlan netes vásárlót?
Rohamtempóban fejlődik és nyer egyre nagyobb teret az internetes kiskereskedelem itthon is, amely azonban az elmúlt évek vírusválságos időszakaiban azt is megmutatta, hogy komoly lemaradása van a szabályozásban, a felhasználói oldalán is. A Napi.hu videós podcastjában Palocsay Gézát, a Jófogás és a Használtautó weboldalakat működtető Adevinta Hungary ügyvezetőjét kérdeztük a miértekről és a hogyan továbbról.