Kamatot csökkentett a török jegybank
A piac meglepetésére kamatot csökkentett csütörtökön a török jegybank, amely tavaly december óta először változtatott a kamatszinten.
Kamatot csökkentett a török jegybank
A piac meglepetésére kamatot csökkentett csütörtökön a török jegybank, amely tavaly december óta először változtatott a kamatszinten.
A szerb jegybank vezetője szerint azért drágul a krumpli, mert az emberek sokat esznek
A szerbiai jegybank vezetője sajátos magyarázatot adott a burgonya árának látványos emelkedésére. Úgy véli, hogy az átkozott koronavírus-járvány van a háttérben, illet az emberek viselkedése, miszerint többet esznek.
Az MNB a tettek mezejére lépett, könyv is készült róla
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a környezeti fenntarthatóságra vonatkozó mandátumával összhangban 2021. júliusában hirdette meg Zöld jegybanki eszköztár-stratégiáját, amelynek egyéves évfordulója kapcsán a jegybank tanulmánykötetet jelentet meg.
Megelégelték a szerbiai bankok ATM-betyárkodását
Szerbia nemzeti bankja elérkezettnek látja az időt arra, hogy odacsapjon a bankoknak, amelyek helyenként valójában abszurdnak tekinthető indokokkal is drágítják szolgáltatásaikat.
A román jegybank nagyot emelt a kamaton, de a magyar szinttől még messze vannak
A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa 75 bázisponttal, 5,5 százalékra emelte az alapkamatot pénteki monetáris politikai ülésén. Ez még elmarad a magyarországi 10,75 százalékos szinttől.