Március a legszerencsésebb hónap, gigászi összegre lehet ma vadászni
Kereken 69 évvel ezelőtt, ráadásul pontosan ezen a napon tartották a legelső Ötöslottó sorsolást. Erre a jeles évfordulóra pedig gigászi nyeremény halmozódott fel.
Elvitték a gigantikus főnyereményt – azt mondják, maradnak az országban
Egy ír család lett minden idők egyik legnagyobb lottónyertese, miután több száz millió eurót nyertek a szerencsejátékon – mégis azt mondják, maradnak a megszokott hétköznapoknál.
Történelmi összeggel gazdagodhat, aki megnyeri a héten az Ötöslottót
Szombaton ismét kisorsolják az öt bűvös számot, amely a nyertest a TOP 10-be emelheti, mert ez lesz a nyolcadik legnagyobb összeg, ami a lottó 68 éves történetében valaki zsebében landol. 3 milliárd 640 ezer forintról van szó.
Két lottójátékkal is milliárdossá lehet válni Magyarországon
Két lottójátékkal is milliárdossá lehet válni: már több mint 3,2 milliárdot zsebelhet be, aki elviszi az Ötöslottó nyereményét, az Eurojackpottal pedig 30,6 milliárd forintnyi összeg ütheti egy mázlista játékos markát.
Átlépte az álomhatárt a nyeremény, még a dédunoka is kőgazdag lehet
Egy csapásra milliárdossá válhatnak azok, akik helyesen tippelnek az Ötös- vagy a Hatoslottó számaira ezen a hétvégén. Az Ötöslottó jackpotja mostanra átlépte a 6 milliárd forintos álomhatárt, a Hatoslottó pedig 1,14 milliárdos főnyereménnyel kecsegteti játékosait ezen a hétvégén.
Ötöslottó: akkora a nyeremény, hogy a Holdról is látszik
Felfoghatatlanul nagy nyeremény várja a játékosokat az Ötöslottón. A közel 8 hónapja halmozódó nyeremény mostanra már szinte elérte a 6 milliárd forintot.