Piotr Trytek lengyel tábornokot bízták meg az ukrán katonákat kiképző uniós misszió műveleti vezetésével - erősítette meg csütörtök este Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter.
Szerző(k): Domokos ErikaBefejeződött a részleges mozgósítás Oroszországban, a 300 ezer fős mobilizációs tervet sikerült teljesíteni - jelentette Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a Rosszija 24 hírtelevízióban pénteken bemutatott felvétel szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaVlagyimir Putyin orosz elnök, már tavaly válságba sodorta az európai energiapiacokat, azonban a háború hozta el az árak további emelkedlését. A helyzet hamarosan rendeződhet, de a korábbi piaci környezet csak évek múlva állhat helyre. Az orosz háború okozza a drágulás 90 százalékát – mondta egy interjúban a cseh energiaipari cég vezére, Daniel Beneš. A szakértő szerint az EU lépései segítenek enyhíteni a helyzeten.
Szerző(k): Szabó DánielEgy civil szervezet becslése szerint nagyjából húszezer fegyenc szolgálhat az Ukrajnába küldött orosz haderőben, ezen belül a Wagner-csoport magánbiztonsági cég állományában, amely egy elfogott bűnöző-katona szerint arra használja őket, hogy kímélje saját veteránjai életét.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Egyesült Államok egy amerikai diplomáciai távirat és két, az ügyet ismerő személy szerint felgyorsította az európai atomefegyvereinek modernizációs terveit. A cél épp az a lépéssel, hogy ne kelljen nukleáris fegyvereket bevetni és a korszerű eszközökkel növeljék a térségben az elrettentő erőt – tudta meg a Politico.
Szerző(k): Szabó DánielEgy magas rangú orosz külügyminisztériumi tisztviselő szerint az Egyesült Államok és szövetségesei kereskedelmi műholdjai legitim célpontokká válhatnak Oroszország számára, ha azok részt vesznek az ukrajnai háborúban. Ez egyszerre vonatkozhat a magán felderítő szatellitekre, de a Starlink-féle internetszolgáltatást biztosító műholdakra is.
Szerző(k): Szabó DánielNem hisznek az európai tőzsdék közeli feltámadásában az elemzők. A legrosszabb évet zárhatják az európai részvénypiacok 2008 óta.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásNem jár bérleti díj arra az időszakra, amíg a bérlő a koronavírus-járvány és annak megfékezésére tett kormányzati intézkedések miatt a bérleményt zárva tartotta. Ez jelentős változás az eddigi bírói gyakorlathoz képest, a bíróságok eddig csak nagyon szűk körben ismerték el vis maiorként a gazdasági-társadalmi változásokat – hívták fel a figyelmet a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal jogászai. A háborús veszélyhelyzet is hozhat hasonló, a megkötött szerződésekre ható döntéseket.
Szerző(k): Domokos Erika