Harminc magyar egyetemista kapott Huawei-ösztöndíjat
Harminc magyar egyetemista vehette át kedden Budapesten ünnepélyes keretek között a \"Huawei - A Holnap Innovatív Vezetői\" ösztöndíjat.
Harminc magyar egyetemista kapott Huawei-ösztöndíjat
Harminc magyar egyetemista vehette át kedden Budapesten ünnepélyes keretek között a \"Huawei - A Holnap Innovatív Vezetői\" ösztöndíjat.
Vizsgáztak a Huawei dolgozói
A Huawei üzletmenetét ugyan nem befolyásolja az a jelentés, amely nemzetbiztonsági szempontból kockázatosnak tartaná a céget, de a magyarok is védekeznek.
Veszélyesnek minősítették a kínai óriásokat Amerikában
Nemzetbiztonsági kockázatnak nyilvánította az Egyesült Államok a Huaweit és a ZTE-t.
Tagadja a tiltott támogatást Kína
Hivatalosan cáfolta az uniós vádakat a kínai kereskedelmi minisztérium képviselője a tiltott állami támogatással megvádolt Huawei és ZTE távközlési cégek esetében. Az unió vizsgálatot indítana, kaptak-e az európai piacon dinamikusan terjeszkedő kínai cégek meg nem engedett állami támogatást. A két cég szerepe Magyarországon is jelentős.
Adat-cunamitól félnek a távközlési cégek
Lendületes növekedés előtt áll a világ infokommunikációs ipara, ezen belül is a mobil távközlési ágazat; a kínai Huawei Technologies vezérigazgatója, Zsen Csengfej (Ren Zhengfei) előrejelzése szerint az elkövetkező tíz évben a hálózati adatforgalom a 75-szeresére nő, a mobil szélessávú adatforgalom pedig a mostaninak több mint kétezerszeresére bővül.