A vállalati gyorsjelentési szezon előtt a befektetők beijedtek New Yorkban: a Dow Jones ipari átlag 96,1 pontos (0,96 százalék) csökkenés után napi mélypontján, 9891,4 ponton, a Nasdaq Composite 31,7 pontos (1,57 százalék) visszaesést követően pedig újra 2000 pont alá kerülve 1990,7 ponton állapodott meg, azaz a nap folyamán járt lejjebb is az index. Az S&P-500 7,2 pontot (0,63 százalék) süllyedve 1138,4 ponton zárt. A nagy érdeklődésre számot tartó cégek közül ma egyebek közt az Intel, a Tyco, az ebay, a Hughes és a Wells Fargo teszi közzé gyorsjelentését.
Szerző(k): Bana PéterRosszul kezdődött a 2001-es év – az első negyedéves összesített eredmények még 60 százalékkal maradtak el a tavalyiaktól ¾, de a különbség fokozatosan csökkent. A 26 A kategóriába tartozó részvénykibocsátó összesített – négy kivételével adózás és kisebbségi levonás utáni – eredménye 123,8 milliárd forint, ami 30,9 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi 179,3 milliárdos háromnegyed éves teljesítmény. Mivel szeptember végén éppen nem volt túlzottan erős a forint, a második negyedévben a devizahiteleken képződött 28 milliárdos árfolyamnyereség zömét „visszavesztették” az adósok, így a számok jobban tükrözik a tényleges teljesítményeket. Cikkünk a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPIA Fotex-csoport az első háromnegyed évben nettó árbevételét 4,6 százalékkal 39,8 milliárd forintra növelte, nettó eredménye azonban az egy évvel korábbival összevetve 55,43 százalékkal 675 millió forintra csökkent - tette közzé a társaság a nemzetközi számviteli szabályok (IAS) szerint készített, nem auditált gyorsjelentésében. Az eredményromlás elsősorban a működési költségek több mint 12 százalékos emelkedésének köszönhető.
Szerző(k): Kolozsi PálAz Antenna Hungária (AH) Rt. az első kilenc hónap alatt 17,517 milliárd forintnyi nettó árbevétel mellett 4,315 milliárd forintnyi mérleg szerinti veszteséget halmozott fel - derül ki a vállalat magyar számviteli szabályok szerint készített, konszolidált, nem auditált gyorsjelentéséből.
Szerző(k): Kolozsi PálJanuár és szeptember között az Egis-csoport 4,759 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget ért el, ami 26,9 százalékkal elmarad a tavalyi első háromnegyedévben feljegyzettől. A csoportszintű forgalom mindeközben 13,5 százalékkal 52,648 milliárd forintra nőtt - derül ki a társaság magyar számviteli szabályok szerint készített, nem auditált gyorsjelentéséből.
Szerző(k): Kolozsi PálAz Inter-Európa Bank Rt. (IEB) háromnegyedéves számai alapján bár a bank jövedelmezősége javult, a céltartalék képzés miatt az adózás előtti eredménye közel negyedével csökkent. Az idei első kilenc hónapban mindössze 1,043 milliárd forintos nyereséget ért el. Konszolidált szinten nézve a visszaesés még nagyobb, hiszen az egy évvel ezelőtti 1,2 milliárd forinttal szemben most csak 719 millió forintos adózás előtti eredmény szerepel a gyorsjelentésben.
Szerző(k): Madarász JánosValószínűleg holnap reggel teszi közzé háromnegyedéves gyorsjelentését a Richter Gedeon Rt. Az egyedüli független gyógyszergyártótól jó számokra, a tavalyi 52,5 milliárdos árbevételt legalább 25 százalékkal felülmúló, 65-66 milliárdos árbevételre és a tavalyi 13,7 milliárddal szemben 17,5-18 milliárdos nettó eredményre számítanak az elemzők. A mai, mintegy 2 százalékos árfolyamemelkedés is a jelentéssel függhet össze.
Szerző(k): Korányi G. TamásSzeptember 28-ára hívta össze közgyűlését a Phylaxia Pharma Rt., a napirendi pontok között szerepel többek közt az igazgatóság felhatalmazása a régóta halogatott tőkeemelésre, illetve stratégiai együttműködés kialakítása az írországi Cross-Vet céggel. Az igazgatóság beszámolót tart a társaság gazdálkodásáról, illetve ismerteti a cég reorganizációjának további terveit. A Phylaxia egyébként szerény, 4 millió forintos konszolidált nyereséggel zárta az idei első félévet, ami a tavalyi katasztrofális veszteségek után akár sikerként is elkönyvelhető. Cikkünk a mai NAPI Gazdaságban.
Szerző(k): NAPI