Még nem jött el a fordulat Yahoo-nál
Az amerikai piacok zárását követően tette közzé a Yahoo az első negyedéves gyorsjelentését.
Még nem jött el a fordulat Yahoo-nál
Az amerikai piacok zárását követően tette közzé a Yahoo az első negyedéves gyorsjelentését.
Az IBM bevétele három éve csökken
Többet vártak a piaci elemzők és a befektetők az International Business Machines (IBM) vállalattól, a cég negyedéves jelentése szerint nyeresége és bevétele is csökkent hardver és szoftver üzletágának gyenge teljesítménye, valamint az erősebb dollár miatt. A cég mélyrepülése három éve tart, ez már a tizenkettedik negyedév volt, amikor romló adatokról számolt be negyedéves jelentésében.
Csökkent az SAP negyedéves profitja
Csökkent a német SAP szoftvergyártó első negyedévi adózott eredménye, ami azt jelzi, hogy a felhő alapú szoláltatásokhoz szükséges szoftvertermékre történő átállás rövid és középtávon rontja a cég nyereségességét.
A Credit Suisse negyedéves profitja 23 százalékkal nőtt
A svájci Credit Suisse bankcsoport profitja a szakértők által vártnál nagyobb mértékben, 23 százalékkal nőtt az idei első három hónapban éves összevetésben.
Nagy az izgalom - A héten sok minden eldőlhet
A befektetők egyelőre izgatottan várják, hogy pénteki nagy eladási hullámnak lesz hosszabb távon is folytatása az amerikai részvénypiacokon. A héten számos gyorsjelentés jelenik majd meg, s talán ez tisztább képet adhat az amerikai gazdaság állapotáról - írja összefoglaló elemzésében a Reuters.