Ilyen féléve volt a Boeingnek
Tíz százalékkal növelte árbevételét az amerikai Boeing repülőgépgyártó az első félévben az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva - közölte az everetti társaság.
Ilyen féléve volt a Boeingnek
Tíz százalékkal növelte árbevételét az amerikai Boeing repülőgépgyártó az első félévben az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva - közölte az everetti társaság.
A vártnál kisebb profitot termelt a Telenor
Növelte bevételét és profitját is a Telenor norvég távközlési csoport a második negyedévben, de a nyereség elmaradt az elemzői várakozásoktól, így részvényei 3 százalékos mínuszban indították a kereskedést az oslói értéktőzsdén szerdán.
Hatalmas volt a meglepetés, s a héten jön még csak a java
A Google részvényei hatalmasat rallyztak pénteken a cég vártnál jobb negyedéves számaira, így érthető, hogy a befektetők kiemelt figyelemmel várják a szektorból a héten érkező eredményeket. Több nagyágyú számai érkeznek.
A héten jön majd a szezon sűrűje
A több fontos amerikai cég is közzéteszi negyedéves gyorsjelentését a héten. Mivel az elemzők összességében nyereségcsökkenéssel számolnak, egyre többen aggódnak, nem túlságosan drágák már az amerikai részvények.
Pocsék hírek jönnek - féljünk vagy örüljünk?
Durva profitcsökkenésről várnak adatokat az elemzők az amerikai tőzsdei cégek második negyedéves gyorsjelentéseiben. Sokak szerint azonban megint csak túlzott a pesszimizmus, s ez megtámaszthatja az árfolyamokat.